Hogyan légy trendy

2013.11.16. 19:10

Ma kimerészkedtem nappal az emberek közé, ami nem túl gyakori részemről, inkább elvagyok a kis lakásomban, és meg kellett, hogy állapítsam, otthon a fiatalok nagyon konszolidáltan és decensen öltözködnek az itteniekhez képest (természetesen tisztelet minden kivételnek). A mai vizuális orgazmusom elmaradt, inkább azért írok, hogy a sok retinámba égett szörnyűséget megosszam veletek, és terápiás úton megnyugvást találjak kicsi lelkemnek. 

Alapjában véve egyébként vannak a business-like, látszikhogydrágaruháthordokmertmegtehetem nők, illetve a susogósgatyás kategória, akik, bár szintén drága ruhákban feszítenek, olyan igénytelenek, hogy a Jozsóról (az már bezárt, igaz?) jobban fel tudnék öltözködni. Ezt csak a helyiekre értem, a "bevándorlókon" látszik, hogy nem helyiek. Hogy honnan? Hát....lengyelül beszélnek :D Najó...viccet félretéve...az írek öltözködési stílusa eléggé egyedi, így könnyen ki lehet őket szúrni.

Az átlag ír nő reggelét a látottak alapján az alábbiak szerint tudom elképzelni:

Reggel felkel, jó esetben fürdik (legalább sziszegős szappannal), fogat mos, majd elővesz egy adag ipari mennyiségű alapozót, pirosítót, és egyéb kencét, és amit a lakásban fellel, azt mindet magára keni, tekintet nélkül az árnyalatokra, a fehér test-sárga fej effektusra, vagy épp hogy az eltúlzott pirosító miatt arca enyhén...najó...nagyon borvirágosnak tetszik. Gyorsan végez a sminkkel, mert már 12 éves korában megtanulta, hogy mit-hogyan kenjen magára, ez ilyen felnőtté válási-beavatási szertartás, hogy 12 évesen már 10 kiló festékben kell nyomni. Nincs ezen mit csodálkozni, nagyon sok törzs használ festéket különleges rituáléknál...Amúgy néhányan nem használnak alapozót, nekik alapból sárga (igen, sárga, narancs) bőrük van, mert szedik a bétakarotinos barnítókapszulákat, mert szoli, az itt alig van, nem menő, mert egészségtelen. Ezt követően enberünk/leányunk haját telefújja lakkal, fél órát dolgozik a kócos hatáson, majd az egészet felpakolja a feje tetejére egy óriási kontyszerűségbe. Ilyen hajmuffal. Hajfánk, na, vagy mi. Majd nézi magát a tükörben, még jobban szétteríti a haját, hogy olyan legyen mint egy boszi egfy őrült Einsteinbe oltva, és mosolyog egyet, mert ő most ultraszexi. 

Ezt követően, míg alanyunk szempillái és a maszkja szárad, kinéz az ablakon. Ha nincs eső, flipflop, ha esik, akkor sportcipő. Választ egyet a 40féle cicanadrágja és yogapantje közül (sajnos kortól és súlytól függetlenül mindenki ezt hord), magára rángatja (csillivilli és bőr szigorúan csak shoppingoláshoz és pubozáshoz), majd választ hozzá egy "hozzáillő" melegítőfelsőt/elegáns inget, és konstatálja, hogy ő most jól néz ki. Olyan apróságokra, mint színek és minták harmóniája, nem adunk, hiszen a color blocking divat...úgyhogy ha pink cicanadrágot nyomatsz neonsárga övvel és lila pólóval, akkor király arc vagy. És még annál is királyabb leszel, ha a cipőd helyett jeticsizmát hordasz. Hiszen az comfy. Meg cute. Meg szerintem k.varonda. Főleg a letaposott...de ne szaladjunk ennyire előre. Szóval, emberünk felöltözött....el is indulna, majd rájön, hogy ma csütörtök van, shopping day, és akkor meg kell jelenni (vagy a hét többi napja, és akkor pub), szóval visszamegy és átöltözik újra, stílust (MIT???) vált. Előkotorja a létező legrövidebb rövidnadrágját vagy miniszoknyáját, magára rángatja, jó esetben egy japán animekat idéző térdzoknit is hozzávesz, rossz esetben nem, és harisnya nélkül nyomja az 5 fokban, valamint felülre tetszőleges randomfelsőt választ. Ez lehet melegítőfelső, bő kötött pulcsi, szakadt póló, elegáns fűző...bármi. A lényeg, hogy a naci/szoknya RÖVID legyen. Akkor is, ha hölgyeményünk méreteiből adódóan a férfiak az elismerő füttyögések helyett egy artikulálatlan OMG DUDE WTF-fel fejezik ki megrökönyödésüket a látvány miatt. Mikor kész az outfit...bocsánat, még nincs kész, kell még sál, meg hipszterszemüveg meg óriási kamubizsuk (ez a bizsunak is a nemízléses változata)...szóval, mikor minden hozzávaló a helyén van, emberünk leballag az előtérbe, felveszi a cipőcskéjét, jeticsizmáját, akármit, egy széldzsekit, és menetkészen még egyszer, utoljára belepillant a tükörbe. Helyeslően biccent egyet, majd megpróbál egy esetlen csókot dobni maga felé, és kilép az ajtón. Annak tudatában, hogy ő most übertrendy.

Na szóval, drágáim. Így lehettek Írországban a legmenőbb csajok.

Unalom van.

2013.11.15. 16:22

Meg egy kicsi van hatra a munkaidombol, unatkozom, igy gondoltam, ide poszt-tolom a kepemet (poszt-tolom,hehe, olyan humoros vagyok, hogy az hihetetlen, mokatablettat ettem ebedre). Az utobbi idoben (nagyon sok erdekes dolog tortent velem) semmi nem tortent velem, mert lenyegeben dolgoztam, aludtam, dolgoztam, aludtam. Vegre befejeztuk a nagy hajtast egy idore, szoval most nyugi van, egy ideig, vagyis hetfoig :D Rajottem, hogy en vegulis utalom a cukkinit, es hogy vizes labbal a jarolapon izombol futni nemmokas, de egyebkent semmi izgi nem tortent velem. Nem is ertem, miert posztolok :D Ja, igen, megjott a hideg, es mindenki cidrizik, mert mar 10 fok alatt van az ido..most “mutasd a kabatod, megmondom, ki vagy”-ot jatszok igy gondolatban, mert akin vastag telikabat van, az velhetoen nem helyi, aki meg flipflopban nyomja (komolyan vannak ilyenek), ok vagy helyiek, vagy oroszok xD Megvan egyebkent mar a karacsonyi ceges party idopontja is, december 7, ami csak azert vicces, mert 8-an este amugy en repulok haza egy hetre, szoval velhetoen vagy tulontul emelkedett, vagy tulontul szornyu allapotban fogok repulni. Lehet, el sem megyek ra, biztos, ami tuti, nem akarom a gyomrom felkavarni repules kozben, mert belul ulok majd az ablaknal, es olyan jofej vagyok, hogy torodok a korulottem levokkel... Egyebkent a heten annyi tortent, hogy megbizonyosodtam rola, hogy tenyleg leteznek emberek, akik labon hordtak ki az agyhalalt, de ez mondjuk nem volt ujdonsag, csak igy gondoltam, megosztom veletek, hogy letezik az az eredendo sotetseg, ami ellen az ember nem tud vedekezni…de talan a karacsonyi fenyek felgyujtasaval (meggyujtasaval, na, felgyujtani a karacsonyfat szokas piromaneknal) kicsit megvilagosodnak. Merthogy itt mar kb. Junius ota mindenki karacsonyi lazban eg. Es kajakra hordjak is a mikulasos meg renszarvasos meg ilyen pulovereket mar most. Mondjuk en is vettem ilyen karacsonyi pizsamat, de csak azert, mert meleg, meg egy szett 10 ojro volt, es ennyiert hajlando vagyok fokkin’ hopihekkel beboritani habtestem. Van naluk amugy pizsama neven ilyen furcsa szexsegedeszkoz is, ami tulkepp ilyen tulmeretezett jelmez, fetisiszta perverzeknek, mindent lehet venni, lehetsz panda, nyuszi, maci, barmilyen szerelesben bebujhatsz az urad/asszonyod melle, meg a kiscsutinak is lehet venni olcsoert ilyet. Lehet, beszerzek egyet, ha esetleg betornenek, es felebredek, meglat a betoro es a csoka halalra rohogi magat a latvanytol, es akkor nem viszi a berendezest. Lehet, ez is ezeknek a celja…??? Most igy elgondolkoztam egy ilyenen. Majd nyomok fel kepet, ha beszereznek ilyen cuccost, csak hogy legyen jo napotok. Vagy viszek nektek ajandekba. Egyebkent mar nagyon varom, hogy hazamenjek, mert pont akkor leszek otthon, mikor az Alvin es a Mokusok 20 eves jubileumi koncertje lesz, lassan megveszem ra a jegyet, mert azon tutira ott akarok lenni… meg be kell vasarolnom majd mindenfele foldi jot, mert azert a magyar bolt nem olcso, meg megvan a feelingje a csempeszarunak… :D Hazafele meg nem tudom meg, hogy a 123456789 uveg Jameson hogy fog beferni a borondombe, de majd meglatjuk, ha valakinek lenne valami kivansaga, akar maganak ir whiskyt vagy ir pasit hozatni, az szoljon, aztan lebizniszeljuk majd. Az ir pasikat egyebkent nem ajanlanam, de ez csak az en velemenyem. Meg a noket sem… :D Na, most megyek, adminolok egy kicsit, mert azt en annyira imadok, ilyen kis levezetes gyanant, aztan megyek vasarolni, meg csinalok tempurat….de mondjuk nalam csak rantottzoccccseg, de a nagyokosok megmondtak, hogy az tempura, pofalapos. Joccakat mindenkinek! :D
1. A "Szep idonk van!" kifejezes akkor hasznalatos, mikor csak szimplan hideg es sotet van, de nem nyalkas-esos minden. 2. Van ize az eteleknek, bar ez a zoldsegekrol nem mondhato el. 3. Bar mar 2 honapja itt vagyok, nem voltam meg egyetlen pubban, sot, sconet sem ettem meg. Meg black puddingot sem. 4. Ertem a helyiek akcentusat. 5. A kedvenc etelem a marhahus lett, amit minden valtozatban, a het imnden napjan meg tudok enni. 6. Kepes vagyok szellemi mass recruitmentre. 7. Van idom magamra. 8. A whisky minosege es a humorerzekuk forditott aranyossagban all egymassal. Lehet tippelni, miben erosek... 9. A melegito-yeticsizma teljesen usual es valid viselet egy irodaban. Mit bamulsz, ho??? 10. Egyedul elni nem is rossz!
1. A “Szep idonk van!” kifejezes akkor hasznalatos, mikor csak szimplan hideg es sotet van, de nem nyalkas-esos minden. 2. Van ize az eteleknek. Nincs ize a zoldsegeknek. 3. Bar itt lakom 2 honapja, nem voltam meg egyetlen pubban sem, es scone-t sem ettem meg. 4. Ertem a helyiek akcentusat. 5. A kedvenc etelem a marhahus, amit minden valtozataban a het minden napjan meg tudok enni. 6. Kepes vagyok szellemi mass recruitmentre. 7. Van idom magamra. 8. A whisky minosege es a humorerzekuk forditott aranyossagban all egymassal. Amennyire jo az egyik, olyan csapnivalo a masik. Talald ki, miben erosek… 9. A melegito-yeticsizma teljesen valid viselet egy irodaban, senki nem nez furan rad. 10. Egyedul elni nem is rossz.

Free wifi

2013.11.09. 19:39

Naszóval, hát az úgy kezdődött, hogy végül lettek kábeleim az ááámítógépemhez, aztán be tudtam üzemelni, mert azért így tápkábel nélkül kicsit nehézkes volt funkcionáló gépet összepakolni korábban. Akkor kitaláltam, hogy mi lenne, ha filmeznék. És elindítottam a gépet. Volna. Ha nem egyből hard disk errorral kezdett volna a drága kincsem. Nem voltam ideges, ááá, nem... de végülis aztán úgy voltam vele, valamiért a sors ezt akarja, szóval inkább hallgattam az ablakom alatt játszó hipster csávót, aki Jimi Hendrixet meg Black Sabbathot meg egyéb sok jóságot játszott, meg próbáltam kitalálni, hogy működik a mosógépem, mert végre átcipeltem a fél városon (azon a 800 méteren) a ruhaszárítómat, így már képessé váltam a ruhamosásra. Yeeey. Ez egy tök kellemes péntek esti szórakozás volt. Főleg, hogy a zseniális szakik a mosógépem úgy pakolták be a beépített szekrénybe, hogy 800as centrifugafordulatnál azt hittem, a konyha leválik a lakástól, és földrengés van. Szóval, este 11-kor legyorsultam Usain Boltot a kanapé-konyha távon, és próbáltam kikapcsolni a mosógépet, mert azért alattam laknak...DE nem engedte magát leállítani az ördögi masina, a vezetékek meg rejtve voltak, szóval, iszonyat röhejesen nézhettem ki, ahogy ellenttartok a konyhaszekrénybe rejtett tisztaságvarázsolónak, hogy ne rázkódjon annyira. Emiatt úgy megfeledkeztem a vacsorámról, hogy aztán meg sikerült beleégetnem a melegszendómat a sütőbe, aminek füst lett az eredménye, így maxon kellett járatnom az elszívót és minden ablakot kinyitni, mert ezek a nagyonokosok a konyhába is tettek füstérzékelőt, ilyen jó vijjogós félét, hadd szóljon alapon, és féltem, hogy este 11-kor ha megszólal, nem azt mondják holnap reggel, hawarju, hanem hogy feckoffszóval a péntekem eléggé szánalmasra sikeredett...szóval, jó volt lehűteni a lakást. 

Ennél már rosszabbat nem tudtam elképzelni, de jött a szombat reggel, és akkor megvilágosodtam. Elmém előtt megnyílt az út, és rájöttem, mi az, ami motivál...nos, kérem szépen.... A masszív, tömény fájdalom. Komolyan. Hetek óta halasztom, hogy megkössem a biztosításom, mert itt nincs tb, de mindig halogattam, ezen az őrültekháza héten meg eszembe sem jutott....de ma reggel arra ébredtem, hogy namostlyukadtkiagyomorfalamvagyvalami, mert tegnap kicsit eltúloztam az erőspaprika mennyiségét. Na szóval itt fetrengtem tök egyedül, mozdulni sem bírtam a fájdalomtól, csak bőgtem, hogy namostmeghalok, ráadásul korán reggel volt, senkit sem tudtam hívni...mit csinál ilyenkor minden ember? Persze, hogy előkapja az okostelefonját a internyettel, és köt online egy biztosítást, ha már úgyis elkaparnak, legalább ne másoknak kelljen fizetni a patológust...és jelentem, hogy 2 késagyomorban roham közt online mindent elintéztem. Tök király országban élek, ahol minden két kattintás. Ezt szeretem bennük. Sokmindenben unprofessionalök, de az online szolgáltatásaik pöpecek. Mikor aztán pár óra szenvedés után rájöttem, hogy a világ nem menekült meg tőlem, elmentem vásárolni hosszabbítókat, meg kaját, meg ilyeneket (és még mindig nem próbáltam ki a scone-t, pedig 2 hónapja itt vagyok), és most itt netezek. Merthogy valami csoda folytán valahonnan kapom az isteni jelet, free wifi képében. Az egyik kéz elvesz, a másik ad, vagy hogy mondják?? Szóval, nagyon király dolgom van, és nem is lassú....a világmindenség tartsa meg a titkos netszolgáltatóm jó szokását! 

Ja, és hogy miért mesélem mindezt? Csak hogy tudjátok, hogy még mindig nincs saját netem, viszont van pár képem a lakásról, és gondoltam, akkor bedobom őket a közösbe, mert mindenki ezt kérte, és már unom a facebookon való képek küldözgetését, meg így anya is megnyugszik, hogy nem rabolt el a helyi maffia és pakolt egy sötét kamrába. Szóval, kezdjük virtuális túránkat.

IMG_20131109_174650.jpg

Ez az előtér, tök izgi, ugye? Amúgy az a műalkotás egy tükör, tök trendy, de sminkelni azt nem lehet benne...

IMG_20131109_174546.jpg

Az ágyról annyit kell tudni, hogy rövid távon le fogom cserélni minimum a derékrészét, azt a rácsos bigyuszt, mert ők annyira profik az ágykészítésben, hogy a rácsok épphogy 1 milliméterrel szélesebbek, mint az ágy, így ha egy kicsit erősebben fordulok meg, akkor valamelyik léc kiesik :D Tök jó, ugye? De a kingsize takaró mindenért kárpótol...

IMG_20131109_174513.jpg

Van ám fotelem is, mert az fontos a hálóba. Az az ajtó a fürdő, de arról lusta voltam képeket csinálni, mindenki képzelje el :)

IMG_20131109_174723.jpg

És hát végül...az én csodásgyönyörűséges imádott konyhám. Minden bigyusz be van építve, még a mikro is, szóval, tök üresnek látszik az egész....de imádok benn sürögni, főzni, sütni... :) Amúgy a konyha-nappali egyterű, nagyon tetszik az ilyen elosztás...néhány növényt majd még veszek, és akkor lesz egy kis zöld is itt, mert így olyan kis steril még az egész...

IMG_20131109_174752.jpg

Hát igen....a gépemnek még nem nagyon sikerült asztalt vennem, úgyhogy vele osztom meg mostantól vacsoráimat. És igen. Ruhafogast sem vettem még, mert a székek jól funkcionálnak :D Remélem, a pink gumikeretes négyoldalú sajtreszelőm mindenki kiszúrta a képen, és most irigykedtek :D

IMG_20131109_174818.jpg

Éshát ez itt a nappali része a dolognak...ez az a kanapé, amit, ha Csiguszt kihozhatom ebbe a lakásba, szeretett macskám az első útjával darabokra fog cincálni. Hiányozni fog (a kanapé), bár tény, hogy a bőr garnitúrák nem a kedvenceim, túl hidegek... :) De azért mégis....szeretek itt lenni. 

Szóval, ez a kis lakásom, ez történt velem, písz, láv, nyugi, jól vagyok, meg már biztosításom is van :D

Este pedig egy kis csajos party lesz, prezentáció-gyártással, meg forraltborozással, holnap meg jönnek vendégek, szóval, elleszek... :) majd még jelentkezem!

Restart

2013.11.07. 17:20

Ismet eltelt egy eleg hosszu ido, ami alatt nem posztoltam, mert kisse osszecsuszott az eletem, ha lehet ezt mondani. Nem is tudom, hol kezdjem… Szoval, a munka teren minden jol megy, bar neha agyhalalt kapok, es most raadasul raallitottak szellemi mass recruitmentre, ami pont ugy nem az en profilom, de rajottem, hogy nem is olyan veszes 100 interjut leszervezni egy het alatt…csak napi 12 ora melo, es mar meg is van! Megy ez, mint a karikacsapas… :D Azert remelem, az elkovetkezo honapokban nem ezt kell csinalnom, mert azert megsem ez mozgatja meg pici szivem, bar challenge, de nem olyan, amire vagyom…ettol fuggetlenul orulnek neki nagyon, ha ennel a cegnel tudnek maradni a 6 honap letelte utan is, mert jol erzem magam. 2 hete pedig ramtalalt a nagy szerelem, egy gyonyoru lakas kepeben. Lattam egy hirdetest a neten, egy vasarnap delelott. Akkorra mar vagy 2000 ember tekintette meg a hirdetest, igy nem is gondoltam, hogy meg ki lehet venni, hiszen itt minden jo lakast percek alatt elkapkodnak, de mikor felhivtam az ugynokseget, mondtak, azonnal megnezhetem. Ugyhogy vasarnap delutan odamentunk, megneztuk, beleszerettem, es egybol ki is fizettem az eloleget. Namarmost. Kepeket tenni fogok fel, ha lesz a lakasban net, de egy kb. 65 negyzetmeteres, egyszobas, gyonyoru es vadiuj (korabban irodak voltak az epuletben) lakasrol van szo a varos kozepen. Szo szerint a kozepen. Olyan, mintha otthon a Blahan laknek, de nem lenne semmi zaj…szoval, imadom a helyet. Mult het csutortokon be is koltoztem, es most probalom szokni, milyen egyedul (velemeny-nyilvanitas/kerdesek mellozeset kernem). Szoval, kellett egy het, hogy megszokjam, hogy ures a lakas, es tenyleg csak magam vagyok, de most mar kezdem benne jol erezni magam, nagyon belaktam, es imadom a helyet, minden egy ugrasra van tolem...plaza, buszmegallok, ettermek, setaloutca, pubok…amit csak akarok, az ott van, es hozza meg olcso is. Szoval, hatalmas mazlim volt!!! Ugyhogy orul a pici lelkem, ami csak akkor lenne boldogabb, ha verge bekotnek a netet, mivel anelkul ugy elegge meg vagyok love…szoval, emiatt sem nagyon posztoltam eddig. Egyebkent mostanra annyira akklimatizalodtam, hogy nem fazom…mikor masok igen. Ma pl. poloban voltam, pedig hideg volt kinn, masok kabatban meg pulcsiban voltak, es mar az eso sem zavar (de azert be kellett szereznem vizallo sminkkeszletet). Raadasul sikerult szert tennem egy nagyoncsinicsudi meleg kabatra, potom 20 euroert, ami telikabatkent funkcional, es egesz tavaly telen egy ilyet akartam venni, de nem talaltam normalis aron olcsot, szoval, most orom a kobon van. Koszonom meg egyszer a beszerzest Andinak!! :) Meg egy dologrol akartam szot ejteni…megpedig a nyelvrol. Most ,majdnem 2 honap utan azt vettem eszre, hogy kezdem a tipikus ir tuneteket produkalni. Nevezetesen, ha egy mondatomban nincs benne 3x legalabb az alabbi szavak valamelyike: you know, like, I suppose…akkor rosszul erzem magam. Ezen kivul, ha elbucsuzom a telefonon, akkor minimum 5x mondom, hogy bye,bye,bye, take care, bye. Mert miert ne…ez kicsit olyan, mint a te tedd le…nem, te… de nagyon vicces egyebkent visszahallani, hogy mit csinalok… :D Neha csak nevetek magamon. Kezdem megszokni azt is, hogy mindenhez krumpli van, es cukkini, es mar nem agalok ellene, csak rohogok rajta, ez is az asszimilacio egyik lepcsofoka. Remelem, azert nem leszek hatalmas krumplizabalo…mert az elegge jelentos terfogat-novekedessel jarna fenek-has-csipo tajekon, nekem meg igy is jelentos mereteim vannak, bar, fogytam vagy 6-8 kilot, miota itt vagyok, ha a legutobbi merlegelesem nem csalt, de ez csak a javamra valt. Majd eljarok futni (jajjjj, hanyszor hallottam ezt magamtol!!), es akkor meg fitt is leszek. Mindent osszevetve egyebkent szerencsesnek erzem magam, mert folyamatosan ismerek meg uj embereket es talalok itt is baratokat, akikre tudom, hogy szamithatok, igy nem erzem, hogy egyedul vagyok, mint a kisujjam (fura, mert a kisujjam mellett van meg 4 masik….na mindegy), bar az otthoni dolgok azert hianyoznak. Apropo, otthoni dolgok. Vegre el sikerult mennem a Magyar boltba…hat nem bantam meg. Annyi magyarsagot vasaroltam ossze, hogy teljesen otthon erzem magam most…van Turo Rudi, Pilota keksz, Pick szalami, Parenyica, minden van :D Egy dolgot azert hianyolok: a jo kis hazi palinkat. Elvileg itt a 40%-osnal magasabb alkoholtartalmu italok illegalisak, es mivel egy jo kis keritesszaggato efelett van, elegge illegalban nyomja a hazipalinka itt, valaki lehetne olyan kedves, hogy becsempesz nekem valami jofele holmit, mert jo a whiskyjuk, meg a soruk is, de azert na… a palinka az palinka, foleg, hogy mar a kollegakat is meggyoztuk (roman kolleginaval egyutt), hogy ha palinkat isztok, akkor koltseghatekonyan jol erezhetitek magatokat, szoval, a decemberi karacsonyi partynkra nagyon varjak a materiat…Aki meg hoz, annak free felajanlom, hogy alhat a nappaliban a kanapen :D Szoval, hirtelen ennyi, majd meg jovok, szep napot mindenkinek!

Ajaj...

2013.10.29. 23:09

Hat az ugy volt....nem kertelek, bedaraltak az esemenyek, na...nem is tudom, mikor irtam utoljara, es mi volt az akkori tortenes, de az utobbi ket hetben sokminden alakult.

Ettem nagyon finom aranygaluskat peldaul. Es orosz turo rudit. Es gulyast. Meg rajottem hogy itt a gulyas az a porkolt.

Meg dolgoztam. Egyszer meg tuloraztam is, mivel hazaengedtek volna 2 oraval munka vege elott, de benn maradtam vegig. Mondjuk, nem is dolgoztam, de az egy masik tema.

A munkat egyebkent egyre jobban kezdem megszokni, van sikerelmenyem is, meg kezdem is megszokni az embereket, neha mar azt hiszem, ertem a humorukat, aztan rajovok, hogy nem viccelnek, es akkor csak merhetetlen fajdalmat erzek valahol melyen magamban...de azert szeretem am oket! :) Ugy, ahogy vannak. 

Az idot is kezdem megszokni. Sok a szivarvany. Amibol kovetkezik, hogy esosebbre fordult az ido...de erdekes modon egyre kevesebbszer fazom, sot! Multkor meg poloban is setaltam a napsutesben (jo, mondjuk delutan 3 volt, es a cegnel voltunk, de akkor is...!), szoval, kezdek akklimatizalodni. Olyannyira, hogy a frasz kitort, mert angolul almodok mostanaban. Kerdeztem kolleganom, hogy o milyen nyelven almodik, es most valtozok-e irre, hogy ilyen tuneteket produkalok, de mondta, hogy dont panic, ez normalis, vele is van ilyen. Hat rendben. 

Nemreg megerkezett egyebkent Tomi is , szoval, minden rendben van, alakul mindkettonk elete, mint pupos gyerek a pres alatt (tudom, nem volt vicces)....es mivel megjott a normalis magyar billentyuzetem, talan vegre veszem a faradsagot arra is, hogy elokaparjam, es ekezetekkel irjak...bar mar ugy megszoktam nelkule, hogy nagyon. 

23-an egyebkent, mig otthon mindenki hosszu hetvegezett, en huztam az igat, de cserebe most hetfon en rohogtem masokon, mert akkor meg nalunk volt bank holiday. Ezt ugy kell elkepzelni, hogy mindegy, hogy nagypentek vagy agusztushusz, minden unnep hetfon van. Ha szerdara esik, akkor is. Birom, mert igy nincs ez a kotelezo hulyeseg, hogy vedd ki az elotte levo napot, dolgozz szombaton...mindenki egysegesen elhuz haza penteken elobb, es kedd reggelig eszebe se jut dolgozni. Mint rajottem, a buszok se nagyon dolgoztak...de az masik sztori. :D

Vegre csinaltam par kepet a varosrol, de sikeresen nincs nalam adatkabel, ugyhogy nem tudom attolteni oket, igy ismet kepek nelkul maradtok, de azert facebookra feltettem parat...ott lehet lesegetni engem, meg a varost, meg mindent.

Amugy, nem is mondtam, de meg egy pozitiv dolog ert...bementunk Burger Kingbe, es jobb hijan kertem egy uveg asvanyvizet...erre kaptam egy hatalmas poharral, ingyen, bermentve. Kosz, sracok, jo arcok vagytok! Szoval, meg mindenki iszonyat kedves es aranyos, es a fura dolgokon is tovabb tudtam lepni, azt hiszem...bar meg mindig nagyon sokszor turelmetlen vagyok, talan kezdem megszokni ezt a "go with the flow" mentalitast, es csak uszni az arral, es lubickolni... elvezni az eletemet. :)

Itt tenyleg lenyugszik es kisimul az ember. :)

Egy honap-osszegzes

2013.10.13. 13:42

Nagyon gyorsan elrepult ez az egy honap, ugyhogy ugy gondoltam, csinalok egy kis osszegzest, tetszik-nem tetszik, benyomasaim, erzeseim.

Pozitiv benyomasaim:

  • arrol az orszagrol beszelunk, ami kiskorom ota az almom, szoval, kicsit elfogult vagyok, de szeretem
  • az emberek segitokeszek, kedvesek, es nem allnak negativan a masikhoz
  • nem epp egy stresszes tarsasag, es te is megnyugszol (ha epp nem az otthoni dolgokon gorcsolsz)
  • gyonyoru tajaik vannak, varromok, dombok, retek, legelok, egyszeruen csodas
  • alapvetoen szerencsem volt, mert ebben az egy honapban keveset esett :)
  • tiszta a levego
  • buszkek a termekeikre, az ir gazdasagot nagyon pusholjak, es eloterbe helyezik a sajat termekeket
  • befogadoak, sok kulfoldit dolgoztatnak, bar neha ezt masok kihasznaljak, ezert neha szkeptikusak
  • szepen karbantartjak a kertjeiket, a hazaikat
  • nagyon finom eteleket keszitenek, csak kicsit sok a krumpli
  • az elelmiszer-arak teljesen elfogadhatoak, kb. otthoni arak vannak a magasabb fizetesek melle, es sokminden olcsobb is itt, pl. husok, sajt, egyeb tejtermekek
  • nem bonyolitjak tul a burokraciat, elegge egyszeruen el lehet mindent intezni

Negativ benyomasaim:

  • hideg van, hideg van, hideg van
  • az alacsony nyomas miatt csak zuhanyozni tudunk, nem tudok forro, nyugtato furdot venni
  • attol, hogy megkerdezik, how are ya, meg nem kivancsiak rad, ez csak egy formasagi dolog, neha elegge felszinesek
  • nem mondanam, hogy hiresen humoros emberek, es elegge prudeknek tunnek, es visszavezetheto szerintem a vallasossagbol
  • idokorlat van, mettol meddig vehetsz alkoholt...vasarnap pl. 12:30 tol, delutan, hogy ne igyal templom elott (allitolag)
  • a tomegkozlekedesukon es a vezetesi kulturajukon van mit csiszolni
  • sok a krumpli :D

Osszegezve:

Boldog vagyok, es halas, hogy lehetoseget adtak arra, hogy ebben az orszagban dolgozhassak, mivel alapvetoen pozitiv erzeseim vannak, annak ellenere, hogy termeszetesen a culture shock alatt vagyok meg, eleg sokminden kulonbozo itt, de szerencsere foleg az otthon nem szeretett dolgok azok, amik "hianyoznak". Termeszetesen hianyoznak a barataim, a csaladom, ez teljesen egyertelmu, de nagyon orulok, hogy itt is hamar sikerult baratokra talalnom, es az ido elteltevel csak meg jobb lesz minden, ahogy folyamatosan, lassan talan beilleszkedem, meg megismerem oket. Ugyhogy, meg nem tartok ott, hogy zokogva hazarohanjak, akarmennyire is kivagyok sokszor, az nem miattuk van :)

Irish I were drunk

2013.10.07. 22:47

Ezzel a cimmel el is sutottem elso ir szoviccemet, amit NEM en talaltam ki, guglin talaltam. 

Es hogy miert ez a cime a dolognak? Mert reszegen talan jobban elviselnem ezt a tempot. Nem tudok elfoglaltnak latszani egyszeruen, ha nincs munkam...Pontosabban, lenne, de nem nagyon vagyok tisztaban vele, hogy mi, igy meg azert, kicsit nehez dolgozni, nem nagyon megy itt a munka...Mellettem meg nagyon dolgozik a kis kollega, aki 1 honappal elobb kezdett, es azert, jo lenne valamit villantani mar, 3 hete vagyok itt, es meg nincs otletem sem sokszor, most mit-hogyan-merre. Holnap azt hiszem, kicsit belehuzok, nekiallok kemenyen dolgozni, meg ha nem tudom, mit is...Nade, eleg a rinyabol, lassuk a tenyeket.

Penteken nem is tudom, mi volt mar...jaigen. Lakotars kollegajat hazavittuk, hat, emberek...aaaaz nagyon durva volt. Fenn lakott a hegyen, de valami olyan meredeken, hogy feltem, hogy visszagurulunk, raadasul total girbegurbak voltak az utak, es mikor kitettuk, mondta, hogy na, akkor itt lemehetunk...de szembejottek, es egysavos volt az ut, ketiranyu forgalomnak. Neztunk is, hogy na, mi lesz itt, mert egyik oldalt parkoltak, masikon jarda, meg emberek, de lejutottunk epsegben. Ott sem laknek...

Szombaton takaritottunk, aztan mentunk talalkozni egy ismerosunkkel, meg a kislanyaval, tunderi kis baba volt, nagyon jo volt beszelgetni vele. Kozben setaltunk is a plazaban, es hat nehanyszor osszetort a szivem a boltokban a ruhakat meg cipoket latva, de eros voltam, nem koltottem, ugyanis penteken meg vettem egy 9 reszes Tefal edenyszettet atszamitva 15ezer forintert, ami azert elegge vicces ar ilyen minosegu es mennyisegu edenyert...meg lettek pink torcsijeim is. Ugye, milyen izgalmas? Hat ez van, az eletem csupa kaland...:D Foleg azok fenyeben, hogy hajnali fel haromkor a tuzjelzore ebredtunk, mert bedilizett, es itt vijjogott, mint egy legvedelmi szirena...gyorsabban oltoztem, mint a tettenert szereto :D Azt hittem, eg a haz, de persze semmi nem volt...

Vasarnap pedig sutottem pogacsat, es nagyon finom lett, aztan mentunk meglatogatni ujdonsult baratainkat Midletonban. Persze, azt senki nem mondta, hogy az alacsonyan szallo felhok miatt a gps konkretan meghulyul, es kb. 10 km-es korben tudja, hol lehetunk, nagyjabol...igy azert kicsit "vicces" volt navigalni. Mindegy, valahogy csak odaertunk, nagyon jol ereztuk magunkat, es bonuszkent uj alomlakhelyem van a varoska szemelyeben, nagyon cuki! 

Amugy meg, visszaterve a felhokre, itt komolyan alacsonyabban szallnak...nem tudom, hogy hogy lehet, de felnezel, es nem tudod, hogy hol van vege a dombnak, mert a felho eltakarja. Nem kod, felho. Olyan erzetem van sokszor, hogy igy kinyujtom a kezem, es elerem az aljat...nagyon durva, ahogy rank nehezednek. De birom oket, meg nem zavar a sotet, foleg, hogy sok napos idoszak is volt ebben a 3 hetben. 

Kaptam egyebkent kolcsonbe ir szakacskonyveket, ugyhogy, majd krealok dolgokat belole, es majd jol megosztom itt, es lehet fujjogni, vagy nyalat csorgatni...

Visszaterve egyebkent a mai napra, par dolog azert elegge kiakasztott. Az egyik, hogy a recruiter "elfelejtette", hogy Tomi okt. vegeig dolgozik csak, es tenyleg koltozik ki, nem tudom, eddig azt hitte, hogy csak erdeklodik, milyen lehetosegek vannak, ugy hobbibol? Mindegy, szoval a kb. 1,5 honapja huzodo interjusorozatanak (ez csak egy ceg!!!) 25-en vegre vege, akkor lesz itt az utolso kor, merthogy o meg ironikus modon okt. 23-an hagyja el Magyarorszagot. Bonuszban, mivel a recruiter vegre felfogta, hogy Tomi tenyleg jon, bepalyaztatja mas cegekhez is. Kosziiii....nem, mintha nem ez lenne a MUNKAJA...ASAP, mondom en...as slow, as possible. A masik dolog, amivel szembesultem, hogy elegge nehezkes macskat meg egyeb allatot kivinni. Elvileg kell egy vervetel, es ha az oks, akkor fel evig karanten, es utana megint vervetel,es ha az is oks, akkor johet ki. Megkerdeztem az allatorvosunkat, ez most hogy van. Ok elkuldtek a nemzeti allatorvosi mittudomenhova. Ok elkuldtek az irorszagi MAGYAR konzulatusra. Ahol nem tudtak kapcsolni senkit... :D mino meglepetes...a konzulatus tuti, hogy a macskammal fog torodni.. :D Szoval, majd utanajarok meg egyszer, mert fel ev tul sok nelkule...

Ezt kovetoen probalkoztam utanajarni az emergency taxomnak, hogy nehogy mar 48% adot fizessek, mint otthon, hanem csak a normal 21%-ot, emiatt akartam megkerdezni oket, megkaptak-e a levelemet, de NEM tudtam beszelni veluk, mert a pps szamom HANGAZONOSITAS alapjan mukodott, es ez a gep nem ertette, amit bediktalok...pedig nekem meg jobb akcentusom van, mint szegeny indiaiaknak, vagy mondjuk a spanyoloknak...ok hogyan beszelnek veluk??? :D Mindegy is, ma megkaptam a levelet, es a vart 4 het helyett feleannyi ido alatt levettek arrol, es vissza fogjak fizetni, amit pluszban befizettem. Gazdag leszek :D 

A heten meg sokat kell dolgoznom, valamikor vegre el kene mennem postara, a kb. 1,5 hete erkezett kilepopapirjaim atvenni, mert a posta az en munkaidomben van csak nyitva, persze, es melobol nem tudok kiugrani nagyon erte, mert hat van koztunk par kilometer.. khm... :D csak remelni tudom, hogy nem kuldik vissza.

A hetre egyebkent nincs sok tervem, gyalogolni kene, de a Skype es a beszelgetes, lelkizes fontosabb, mint a seta. Hetvegen meg elvileg megyunk Carlowba egy napra, es ennyi...

Majd erkezem meg, meg majd kepeket is hozok, ha lesz mirol :)

Cork

2013.10.05. 00:10

A mai lebogesem utan ugy gondoltam, vegzek egy kis kutatomunkat, es utananezek a varosnak, amiben lakom, meg igy alapbol a kornyeknek, ugyhogy egy kis tudomanyos-ismeretterjeszto rovat kovetkezik, akit nem erdekel, ne is olvasson tovabb...

Szoval. Ugye nem nagyon kell magyaraznom, hogy jelenleg Irorszagban (nem osszekeverendo a brit fennhatosag ala tartozo Eszak-Irorszaggal), az Ir-sziget delebbi reszen tartozkodom. Jo kis hely egyebkent, telen nem hideg (ritka, hogy 0 fok alatt lenne a homerseklet, bar az idei telrol ugy beszeltek, mint Voldemortrol, ugyanis -4 Celsius fokot is mertek egyik ejjel, juj!), nyaron meg nem meleg, 28 fok mar kanikulanak szamit (23-nal pedig bemondjak, hogy ne felejtsunk el naptejet venni). Tokeletesen ram, es a feher boromre lenne szabva az orszag, ha nem lenne annyira nedves. Ugyebar, mivel sziget, azoknak szokasa, hogy viz veszi korul oket, ebbol meg bonyolult foldrajzi kepletek alapjan mindenkinek gondolom lejon, hogy allandoan esik. Bar, azert megkerdeznem a draga geografusfoldrajzologusokat, hogy akkor Hawaiin megis miert sut mindig a nap, meg sosenemvan eso, de ok tudjak...szoval, sok az eso, na. Eddig kb. vagy 4 fajtajaval talalkoztam, es van meg...szoval, valtozatos minden nap. Marmint, valtozatos, hogy milyen modon azol el. Yeeey! Cserebe viszont a sziget legnaposabb varosaban vagyunk (2in1, sok eso, sok napsutes, ergo, sok a szivarvany, meg a vegen az arannyal teli korso, de errol majd kesobb). Legnaposabb, ertsd, NYARON AKAR 3,9 orat is suthet egyhuzamban a nap. Ezt a nagyokosok szamoltak ki. En hiszek nekik...mondjuk, itt tobb ideje van a napnak elobujni, mert pl. most osszel reggel 7-kor mar fenn van a nap, este 7-kor meg meg fenn van, szoval, kicsit hosszabb a nappal. Nem, mintha lehetne sporolni az arammal, mert attol meg a brutalalacsonyan szallo felhok miatt sotet van, de a feeling azert megis megvan...

De nagyon elkalandoztam filozofusbiologiatanar iranyba, maradjunk csak Corknal. Szoval, ez az orszag 2. legnagyobb varosa, majdnem 300 ezren laknak itt a kornyezo varoskakkal egyutt. Fontos tudni, hogy itt elegge random epulnek hazak, nehol van 1-2 haz elszortan az ut menten, ami nem tartozik sehova, meg a varos vonalai sem korulhatarolhatoak nagyon, ha az egesz varosterkepet valaki megnezi, rajon, hogy nem egy megtervezett New York...dehat, mar a vikingek is jartak itt, szoval, regi multja van, nem rohatjuk fel neki, hogy nincs benne szinte egy logikus keresztezodes sem, es tuti az eltevedes. Van benne egy csomo regi epulet, hid a Lee folyo miatt, meg templom,  mert ultravallasosak, talan 90+%-uk katolikus, vagy hasonlo szamokat hallottam, ugyhogy, minden utcara jut kb. 2 templom. Ha pedig nem a templomban vannak, akkor lemennek a tengerpartra, ugyanis a Kelta-tenger partjan vagyunk (ami, mint megtudtam, nem egyenlo az Ir tengerrel).Kepek majd erkeznek, ha bejutok a varosba nem szakado esoben. Talan meg most hetvegen.

A varosban egyebkent alapvetoen irek, meg nagyon sok bevandorlo (es szellem) el, ugyanis, nagyon sok IT-s multiceg customer service-e van idetelepitve, es kellenek a soknyelvesek, illetve, a gyarakban is sokan dolgoznak. Alapvetoen nyitottak a kulfoldiek fele, mert IT, mernoki, es soknyelves teruleten a piacon nagyon nagy hiany van "helyi erokbol", igy elegge multikulti kornyezetben erezheti magat az ember, annak ellenere, hogy cuki kis ir varosrol van szo, ami szerintem megorizte a sajatossagat, bar, itt nem hasznaljak mar az ir nyelvet (csak ahol kotelezo). Az iskolakban meg oktatjak, meg eszakabbra hasznaljak is neha, meg minden ki van irva irul, de egyebkent meg, talan a kotelezo jellege miatt, nem szeretik. Amugy Cork irul Corkaigh, a kiejtesrol fogggalmam sincs, mert meg nem hallottam senkit irul beszelni, csak egy hirdetest a radioban, de az meg tul rovid volt...

Visszaterve, ha mar ugyis a gyokereikrol beszeltunk, nagyon sok regi epulet, es var van szerte mindenhol Irorszagban, uton-utfelen omladozo, vagy karbantartott varakat lehet latni, es gyonyoruen karbantartott templomokat.

Az egyik itteni nevezetesseg a Blarney castle, aminek egyik alapkove nagyon hires, ha a kb. a semmiben logva megcsokolja az ember, a ko ereje felruhazza az ekesszolas kepessegevel. Ugy erzem, en ezt mar egy elozo eletemben megcsokolhattam, es az ereje meg mindig tart (jobb, mint a Taft).

BlarneyCastle.JPG

Ez itt a Blarney Castle, gugliztam kepeket, ezt most epp a hayfieldmanor.ie oldalon talaltam, koszi nekik!

Aztan van a Saint Finbarre Cathedral is, ami meglepo modon egy templom, max. 150 eves, de regebbinek latszik, es gyonyoru belulrol. Koszi a kepek a corki tuzoltoknak, akik feltoltak ezt a honlapjukra.

CorkStFinbarr'sCathedral_op.jpg

Ezen kivul meg van a St. Anne's Shandon templom, ami arrol hires, hogy a tetejen szellazac van (nem kerdezem, mit ivott a tervezoje, biztos, van valami hattere ennek is), valamint a Cork City Gaol, ami egy regi varosi borton, ami tele van szellemekkel, es lehet menni tarlatvezetesre a batrabbaknak ejjel is, valamint van meg a varos legregebbi epulete, a Red Abbey, ami allitolag a varos legregebbi epulete, de valojaban csak egy torony...

Van meg egy reptere is a varosnak, de ez nem eppen kulturalis orokseg...de gondoltam, elmondom ezt is.

Ha pedig kultura...erdemes megemliteni a mindenutt jelen levo plusskoboldokat, akiknek tortenelmi hattere a kovetkezo (en tenykent kezelem, hogy koboldok leteznek, imadom is A hercegno es a kobold c. meset...meg mindent, ami az ir-kelta kulturara utal. De ne kanyarodjunk el a tematol). Szoval, a kobold, vagy mas neven leprechaun egy kicsi, zold (eredetileg piros) ruhat viselo, nem pont kedvessegerol hires torpe, aki cipoket (WTF???) keszit, es elteszi az erte kapott penzt egy kis edenykebe, amit elas. Aztan a szivarvany vege meg jol megmutatja, hol van az elrejtett arany. Ha meg valaki elkapja oket, akkor 3 kivansagat teljesiti az embernek. En mondjuk tuti, hogy azt kernem, minden kobold valjon elottem lathatova...mekkora fless lenne...reggel felkelek, odakoszonok egynek, elkapom, kerek egy fogyasztast, egy csinos ruhat, egy Louboutin cipot, es mennek dolgozni. Mar csak el kell egyet kapnom. Soon...

A hosszura sikeredett bejegyzesem vegere azert meg beszurnek egy kepet az ir sajatossagokrol...

leprikon.jpg

süti beállítások módosítása